2013. augusztus 31., szombat

(22) Amelia és a vadász {13. fejezet}

Hello, itt az új Amelia fejezet :) Kicsit rövid lett, de ezentúl sajnos rá kell majd térnem a rövidebb részekre, valószínűleg egy fejezetet fogok több részre bontani, de az új, fent található Történetek és fejezeteik oldalnak köszönhetően könnyű lesz követni :)
A héten terveim szerint jön majd egy Tizenkét halott sárkány fejezet is :)

jó olvasást ;)




13.





            Próbáljuk figyelmen kívül hagyni a Kastélyban történteket, inkább nem akarunk beszélni róla. Se Matt, se én. Én legbelül még mindig remegek, és nem tudom eldönteni, hogy annak hatására, hogy majdnem megerőszakoltak, vagy annak, hogy Lilyn felfoghatatlanul rövid idő alatt lemészárolt több száz élőlényt.
            Befogtunk három lovat, a többit pedig szabadon engedtük. Így bandukolunk most, csendesen, némán, egymásra sem pillantva, úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, Matt nem ordított fájdalmában, én nem törtem meg. A vérem nem égette meg egy vámpír torkát, mert kezdek Haxan lenni. Nem akarok az lenni… de úgy tűnik, hogy talán van egy-két jó oldala is. A billog a hasamon azóta sem okoz tompa zsibbadást, mintha ott sem lenne.

2013. augusztus 24., szombat

(21) Tizenkét halott sárkány {prológus}

A fejezet (oldalt) frissítve, javítva lett, pontosabban a két főhős első személyes találkozását, beszélgetésüket alakítottam át! Elnézést kérek mindenkitől, többet ilyen nem fordul elő! 

 Tovább a fejezetre >>

Sziasztok :)
A mai napra egy új történettel készültem, és előre elmondom, ez nem azt jelenti, hogy nem fogom folytatni Emiliáékat, jövő héten ismét azzal jövök, de bevallom őszintén, hogy ezen a héten valamiért nem tudtam bennük gondolkodni :/ Elkeseredésre nincs ok, nem maradnak abba :)
De lássuk az új történetet! Leginkább misztikus-kalandnak tudnám leírni egy kis történelmi ízzel, csipetnyi romantikával :) Az első alkotásom, amit E/3-ban és múltidőben írok, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre :)
Hogy ne legyen akkora kavarodás, a Főoldalra csak a prológust teszem ki, az egész fejezetet oldalt találjátok meg! 

Illetve, ha járnak itt Vámpírnaplók fanok, azoknak előre szeretném jelezni, hogy az Ian-Nina páros pusztán a véletlen műve! :D
Szeretném azt is hozzátenni, hogy az írói szabadság jegyében megváltoztattam pár dolgot, hisz nem vagyok járatos a Yale területén, a neten meg szinte semmi használhatót nem találtam, kérlek, ezt nézzétek el nekem :)
Tehát jó olvasást kívánok ehhez a kis ízelítőhöz, ami a Tizenkét halott sárkány címet viseli! :) 

       Véleményt nyilvánítani és osztani ér! :D


UI.: az esetleges kisebb hibák korrigálására később kerül sor, sajnos nem találtam tesztolvasókat :(  De ha éreztek kedvet arra, hogy ti azok legyetek, akkor nyugodtan jelezzetek :)








Tizenkét halott sárkány

Prológus 



            A férfi egy hatalmas kandalló előtt állt, a szemüvegén megcsillantak a narancssárga lángnyelvek. Bordó köntösében gyönyörködött a falon lógó térképben, amire talán egy ősi, rég elfeledett földrész domborzata volt rajzolva, közben időről-időre beleszívott a pipájába. A titkárnője csupán pár perce ébresztette fel, és, ha ez nem lenne elég, meg is váratták. De mindez nem zavarta az idősödő professzort, hisz az új hírek sokkal fontosabbak voltak bármi másnál a világon.
            Kisvártatva három ember lépett be a hatalmas szobába, a legkisebb csodálkozó hangon sóhajtott. Az alig tizenhárom éves lány még sosem járt ezen a helyen, de mélységesen lenyűgözték a kitömött vadállatok, a falról lógó agyarak és csontok. Két oldalról szülei fogták közre, akik kötelességtudóan vezették lányukat a pipázó férfi elé.
            – Örülök, hogy megérkeztek! – fordult feléjük kissé komor arccal a professzor.
            – Elnézést kérünk a késésért, de nem számítottunk ilyen késői hívásra – mentegetőzött az apa.
            – Semmi gond – enyhült meg a morc ember, majd a mézszőke hajú lányra vetette pillantását. – Elég okos?
            – A legokosabb az osztályában – biccentett büszkén a szintén szőke édesanya.
            – Akkor úgy neveljétek, hogy a Yale-re fog járni!
            – De uram, miért ilyen sürgős? – kíváncsiskodott a széles vállú férfi, aki ugyanazon az egyetemen tanít, ahova most a lányát is járatni akarják.
            – Felébredtek, Edward – jelentette ki monoton hangon. – Pár órája jelzett a beépített nővér, hogy felébredtek… azóta a műszerészek is jelentették, hogy az orichalcum aktiválódott.
            A két szülő arcából kifutott a vér, leányuknak viszont fogalma sem volt arról, mi történik körülötte. Ő csak azért mérges, mert elrángatták a legjobb barátnője pizsamapartijáról. (az előbb úgy tűnt, hogy lenyűgözi amit lát, és most mérges?)
            – Felébredtek? – szédelgett Sonja, aki kétségbeesetten férje karjába kapaszkodott.
            – Úgy tűnik, az istenek a mi generációnkat választották a feladat végrehajtásához – mosolygott a professzor.
            – De uram, az előbb azt említette, hogy mindketten!
            – Igen, Edward… és itt van a bökkenő. Azt hiszik egymásról, hogy testvérek.
            – Micsoda?! – sikoltott fel a csinos nő. – Most mihez fogunk kezdeni, Robert? – kérdezte félelemmel teli hangon.
            – Meg kell védenünk a Voynich- kéziratot… most ez a legtöbb, amit tehetünk.
            – Nem hagyhatjuk, hogy azok ketten összemelegedjenek! – tiltakozott a nő. – Még belegondolni is gyomorforgató!
            – Én is tudom! – dörrent rá homlokráncolva a professzor. – Ez a helyzet épp úgy nem tetszik nekem se, mint neked! De gondolj bele, mi lenne, ha azonnal megtudnák, hogy kik is ők valójában? Valószínűleg elmegyógyintézetben lyukadnának ki, velünk együtt! Várnunk kell, Sonja! – az őszes hajú férfi a fiatal leány elé guggolt, akiből már rég elszállt a méreg, és inkább félt helyette – Meg kell nyugodnunk!
            – Engem jobban érdekelne, hogy miért pont minket hívtál, Robert?
            A professzor, mintha meg sem hallotta volna a féltő apa kérdését, a bordó bársonyköpeny egyik zsebéből előhúzott egy nyakéket, és a lány felé tartotta.
            – Szeretnéd ezt megkapni, Nina?
            – Honnan tudja a nevem?! – csodálkozott el a szőkeség.
            – Hamarosan mindenki megtudja a neved! – mondta a férfi, miközben a tenyerében ott csillogott a fekete, csepp alakú kő.
            Edward Robert vállára tette a kezét.
            – Még túl fiatal a beavatáshoz – suttogta.
            – Nincs vesztegetni való időnk! Végre találtunk valódi ónixot, nem azt a bazári vackot, amit mindenhol megtalálsz!
            – Igazi ónix? – csodálkozott a férfi, de a professzor ügyet sem vetett rá.
            – A ti lányotokat találtam a legmegfelelőbbnek arra, hogy egy nap, majd ráébressze őt a mivoltára. És biztosra veszem, hogy nem tévedek, hisz Nina a bak csillagjegyben született, és pont most leltünk rá a hozzá illő kőre. Ekkora véletlen nincs! Bár most még kissé visszahúzódó, mire felnő, becsületes és hűséges nő válik belőle, és ebben az ónix, ez a ritka kő, csak még inkább segíteni fogja. Nem lesz neki könnyű…
            – Nem vagyok benne biztos, hogy mi ezt akarjuk, Robert! Nem ezt az utat szántuk neki – dörmögte a sötéthajú férfi.
            – Ha valaki, akkor csak Nina bírja ki az ezzel járó terhet. A nyakék majd átsegíti őt a nehéz időszakokon. Rengeteg minden múlik ezen, ti is tudjátok… végre célegyenesbe értünk, most nem fordulhatunk vissza!
            A szülők egymásra néztek, pontosan tudták, hogy a professzornak igaza van. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a rengeteg embert, akik a célért áldozták fel életüket.
            – Szeretném, ha minél okosabb ifjú hölgy lenne, s miután végez az egyetemen,(azután majd) a könyvtárban vigyázna a Voynich-ra! Edward, Sonja, legyetek büszkék a lányotokra! – mosolygott kedvesen Robert.
            Nina sötétbarna szemei félve, de egyben kíváncsian ragyogtak az enyhén ráncos arcra. Izgatott volt, ezt nem tagadhatta, és bár nem értette, miről folyik a csevej körülötte, a feketén csillogó ónix nyaklánc annyira vonzotta magához, hogy érezte, képes érte bármit megtenni, csakhogy végre a kezében tarthassa.
            – Én… szeretném a nyakláncot – hebegte, majd kivette Robert kezéből, és szorosan a markába szorította a hideg követ.
            A professzor elégedetten megpaskolta a leány fejét, ezután felegyenesedett.
            – Törekedjetek arra, hogy Ninának minél nyugodtabb, boldogabb élete legyen!
            – A szülei vagyunk, ez természetes! – jelentette ki Sonja. – Ezen kívül még mit tehetünk?
            – Egyelőre nem lépünk… azok ketten hadd éljék a maguk kis világát.
            – Mit hisznek, miért voltak kómában?
            – A kórlapjukra az van írva, hogy autóbalesetet szenvedtek.
            – Hisz nem is tudják, mi az az autó! – csóválta a fejét az egyetemi tanár.
            – Majd megmagyarázzuk egy kis emlékezetkieséssel, idővel úgyis meg fogják tanulni, hisz tudod mekkora az intelligenciájuk!
            – Igazad van… – bólintott Edward.
Robert elégedetten végigfuttatta tekintetét a családon, a hatalmas nappaliján, majd nagyot sóhajtott.
            – Végre… több, mint tízezer év várakozás után… elkezdődött! 

2013. augusztus 17., szombat

(20) Amelia és a vadász {12. fejezet}

Nehéz volt a mai fejezetet megalkotni, mert eredeti terveim szerint elkezdtem volna egy új történetet, azon dolgoztam a héten, de Emiliáék túlságosan is a fejemben ragadtak, és nem tudtam tőlük megszabadulni :) Így tulajdonképp egy nap leforgása alatt írtam meg a mai adagot, de szerintem elég jó lett :) 
Olvassátok, véleményezzétek bátran, remélem tetszeni fog :) 






12.





            A szívem hangosan kalapál, valahonnan mélyről az ösztöneim kiabálnak, hogy meneküljek, de Adlard csábító zsongása mindent betölt a fejemben.
            – H-hogy mi? – kérdezek vissza.
            – Kérlek, gyere hozzám, és légy a feleségem!
            – De hát… én ezt nem értem… miért?
            – Nincs hozzád fogható a vámpírok között, Emilia. Mindig is olyan gyönyörű arára vágytam, mint te – az asztal fölött megfogja a kezem, és mélyen a szemembe néz. – Úgy érzem, csak téged foglak tudni szeretni… nem tagadhatod meg tőlem a boldogságot. És én is azzá teszlek! Gondolj csak bele! – felszökken, és mögém lépked, a kezét a vállamra teszi, majd a távolba mutat. – Hosszú, boldogsággal teli, fiatal élet vár rád velem. Tiéd lehet ez mind! – odaadóan végigmutat a tájon, azután szomorú arccal visszaül a helyére. – A fajtám kihaló félben van, Emilia… a nagy háború után az én apám lett a vámpírok királya, én pedig a herceg. De atyám már öreg… hamarosan eltávozik közülünk, akkor pedig rám fog nehezedni a korona súlya… de egy ilyen társ mellett, mint te, könnyebb lenne! Kevés a vámpír… vissza akarom állítani népünk régi ragyogását! És ez sikerülni fog Matthew kiképzésével… és a gyermekemmel a szíved alatt.

2013. augusztus 10., szombat

(19) Amelia és a vadász {11. fejezet}

Ééééés hivatalosan is az Amelia és a vadász a legtovább kitartó történetem :) Bocsánat az esetleges írásbeli hibákért, sajnos még nem tudtam teljes mértékben leellenőrizni, így előfordulhat, hogy pár vessző nincs a helyén, de amint lesz időm, korrigálom :)
Jó olvasást ;)




11.





            Égett, emberi hússzag. Hány és hány alkalommal írtak és írtam már erről a témáról? Nem tudom miért vonzódnak az írók ehhez. Talán azért, mert ez egy olyan titokzatos inger, amit az átlagos ember sosem érez, és elképzelni sem tudja, milyen lehet. De már maga a kifejezés is mérhetetlen brutalitást hordoz magában, hisz ha egy ember ég, az vagy szenved, vagy már halott. Ennek a három, mérhetetlenül egyszerű szónak akkora ereje van, ami képes minden emberből ugyanazokat az érzéseket kihozni, ez pedig nem egyszerű. Ezek: az undor, a kíváncsiság, a félelem és a fájdalom.
            Én most leginkább egy mondatba tudnám kifejezni azt, amit érzek: undorodom magamtól, hogy kíváncsi voltam, és most félek, sose lesz vége a fájdalomnak.
           

2013. augusztus 3., szombat

(18) Amelia és a vadász {10. fejezet}

Ezen a héten is új fejezettel jöttem :) elnézéseteket kérem, magam is bevallom, hogy az utolsó két rész nem volt valami izgalmas... azonban ennek orvoslására elindítottam a főszálat (őszintén, már tényleg nagyon ideje volt), tehát ezentúl kárpótolva lesz az elmaradt feszültség és izgalom :)
Hogy az oldal is vonzóbb legyen, mint látjátok, eléggé fel lett újítva. Van már képvetítőnk, ahova folyamatosan új képek kerülnek majd fel, lett egy Ajánlók blokk is, ahova a tervben lévő történeteimről fogok írni ízelítőt(valószínűleg majd képekkel tűzdelve), illetve szintén újítás, hogy a szöveg aljára érve három választás közül be lehet jelölni azt, ami szerinted leginkább jellemzi az adott fejezetet. 

Nagyon remélem, hogy tetszik a változás és továbbra is örömet tudok okozni nektek hétről hétre :)


Bármilyen észrevétel és javaslat jöhet az e-mailemre :)



10.





            Amikor meglátom Matthewt, már alig kapok levegőt, pörög bennem az új információk által keltett adrenalin. Megvan mindkettőnk bajára a gyógyír! Széles mosollyal az arcán leül velem szemben.
            – Minek örülsz ennyire? – kíváncsiskodom.
Büszkén feltesz valami nagy zöld sátorszerűséget az asztalra.
            – Új zöld kabát? – szórakozottan felvonom a szemöldököm.
            – Az! Hát nem szép?
            – Olyan, mint a többi – somolygok.
            – Te ezt nem értheted – morog. – Beleolvastál a könyvbe?
Ne végre, végre! Hát erről akarok én beszélni!

2013. július 27., szombat

(17) Amelia és a vadász {9. fejezet}

Nem is fűznék hozzá sok szót, itt van a kilencedik fejezet :) jó olvasást, jó szórakozást és ne feledjétek, egy megosztás is sokat segít ;) 






9.






            - Gyere már, ne kelljen még egyszer mondanom! – reccsenek Mattre.
            - Ugyan miért mennék? Három hete nem látott senki, most meg idejössz és pattogsz… ostoba liba – motyog a korsójába.
            Igen, igaz, hogy három hete alig mozdultam ki, de annak meg volt az oka. Hogy is mondjam? Nagyon nehéz egy zongoráról szórakoztató mesét írni.
            A fogadóban most a szokásosnál is sűrűbb a füst, ennek az oka, hogy a vadász annyit pöfékel, mint egy gyárkémény, nem tud odakint, mert zuhog az eső. Viharban az itteniek mindig morcosabbak egy kicsit, ez mindenkin meglátszik. Biztosan a tábortűz hiányzik nekik. Több a veszekedés és a kiabálás, de engem inkább megnyugtat a cseppek halk kopogása a tömör fán.

2013. július 20., szombat

(16) Amelia és a vadász {8. fejezet}

Akkor most ez egy kis kiegészítő fejezetre sikerült, elvárásaim szerint a kilencedikben lesznek már érdekességek és izgalmak :) persze mindez csak nézőpont kérdése :) azért remélem nem fogtok unatkozni, jó olvasást kívánok :) esetleg ha másfajta történetet is szívesen olvasnátok, jelezzetek nekem e-mailben :) 


UI.: egy facebookos vagy akármilyen más megosztással sokat segíthettek :)






8.






            Lassan egy hét telt el azóta, hogy átváltoztam. Egy mär, azaz egy olyan… lény, aki egy erdőben lakik életre kelt meseszereplőkkel körülvéve és bár kitehetné a lábát az erdőn kívülre is, de nem érné meg. Annak általában végzetes következményei vannak. Amióta hivatalosan is itt élek, tengernyi rémtörténetet hallottam arról, hogy bánnak el a külvilágba tévedt hozzánk hasonlóval. Nem túl kedves módon… és nagyon kevesen ússzák meg szárazon. Ezért jobb, ha itt maradok… biztonságban.

2013. július 13., szombat

(15) Amelia és a vadász {7. fejezet}

Akkor új fejezet. Ismét :D haha :D Tehát a legfőbb kritikusom szerint ez az eddigi legjobb :) reméltem ti is így fogjátok gondolni. Már csak azért is, mert ebben a fejezetben felderül az én kitalált kis világom ;) 
Jó szórakozást :)

UI.: egy megosztásos támogatást ismét örömmel vennék :)







7.





            Ne, megint a nyílhoz fognak érni! Ha még egyszer megrángatják, én abba belepusztulok! Így, hogy meg sem moccanok, egyre csökken a fájdalom… hagyjatok nyugodtan meghalni.
            - Emilia, Emilia – szólongat Matthew, miközben végigsimít az arcomon. – Ébredj fel!
            - Ébren… vagyok – válaszolok szaggatottan.
            - Találtunk… egy megoldást. De… annak következményei vannak. Hajlandó vagy vállalni őket?
            - Milyen következmények?
            - Hajlandó vagy vállalni őket? – ismétli erélyesebb hangon.
            - Nem… így nem…
Mély levegőt vesz.

2013. július 6., szombat

(14) Amelia és a vadász {6. fejezet)

Végre valahára sikerült egy egész jónak mondható képet csinálnom Matthewról, tehát itt az ígért rajz :D 


Csak egy kicsit néz ki elmebeteg módon :D
Adom az olvasmányt, remélem tetszeni fog :)


UI.: egy megosztással lehet támogatni :) én nagyon örülnék :D






6.





            - Ez… hogy lehet? Eddig nem ilyen volt… - suttogom. – Mégis mi a franc ez?! Azonnal magyarázd el, hogy mi történik velem! – üvöltve kikapom Matthew ujjai közül a tükröt és dühösen a földhöz vágom, apró, csilingelő, fényes szilánkokra törik.
            - Ez mindent megmagyaráz... – motyog magában.
Újra elkapom a ruhája nyakát és fenyegetően sziszegni kezdek.
            - Ha nem magyarázod el, mi a picsa folyik itt, találok rá módot, hogy kinyírjalak. Esküszöm.

2013. június 29., szombat

(13) Amelia és a vadász {5. fejezet}

És akkor ezzel a fejezettel elérkezett az az idő, amikor végre történik is valami :D  Legközelebbre talán készülök pár rajzzal is :) 
Jó olvasást! :)

UI.: az obszcén kifejezésekért előre is bocsánat :D




5.





            Meglepetésemben azonnal hátraesek és megrezzen a bokor. Basszus, csak ne vegyenek észre, csak ne, csak ne! Mégis mi a jó franc ez?! Komolyan a földön ülök és azt bámulom, hogy repülnek be seprűkön a falumba? Megőrültem. Biztosan. Ez lehetetlen! Nem lehet!
            Szerencsém van, annyira el vannak foglalva a dolgukkal, hogy nem tűnik fel nekik a jelenlétem, simán besuhannak a keletkezett résen. Mégis mit akarhatnak odabent? Ezért ez a nagy felhajtás, igaz? Mindenki amiatt volt feszült, mert tudták, ezek az izék… jönnek. De mik ezek? Olyanok, mint a mesebeli… boszorkák…
            Mese… csak mesében létezhetnek… mint a falubeliek… boszorkák… Boszorkánykötél… ez őrület!

2013. június 22., szombat

(12) Amelia és a vadász {4. fejezet TELJES!}

Új szombat, új fejezet, ezúttal teljes és kezdenek érdekessé válni a dolgok :) Mivel a legutóbb csak egy része került fel, azért kicsit meg lettek keverve a dolgok, de ez ne zavarjon senkit, felteszem az egészet, mintha mi se történt volna, annyiban egy kicsit módosítva, hogy ahol a legutóbb megszakadt, oda most teszek majd egy elválasztóvonalat, ezzel segítve titeket :) 
Jó szórakozást ;) 



4.





           
            - H-hé… mégis mit csinálsz? – Matthew hangja kissé rémülten rezegteti a levegőt.
            - Most ezt felhúzom… így ni! – halkan suttogom, hogy én is alig hallom.
 A levegő hűvös, langyos nyugati szellő mozgatja a hajam, gyengéden cirógatja az arcom. Sötét van már, a Hold mindent bevilágít, mint egy óriási ezüsttükör, ami a ragyogó csillagok fényét veti vissza rám és a farkasra. Már otthonosan érzem magam ebben a közegben, a mindennapos telefonálgatás a városból jelenti az igazi kínszenvedést. Mellettünk pattog a tűz, tücskök halk szólama hallatszik, az aláfestést pedig az alattunk elterülő csordogáló, kristályvizű patak adja, a Märből pedig mindent betöltő éjszakai akácillat tódul a selyemfüvű mezőre, ami egyszerűen bódít. 


2013. június 16., vasárnap

(11) Amelia és a vadász {4. fejezet EGY RÉSZE!!}

Hello mindenki, az előrelátásaim helyénvalók voltak és valóban, most nem igazán tudok előrukkolni egy egész fejezettel, de a látogatókból látom, hogy mára sokan várták, ezért kárpótlásként felteszem egy kis részét az új fejezetnek. Minél hamarabb fel fog kerülni az egész! :) 



4.





           
            - H-hé… mégis mit csinálsz? – Matthew hangja kissé rémülten rezegteti a levegőt.
            - Most ezt felhúzom… így ni! – halkan suttogom, hogy én is alig hallom.
 A levegő hűvös, langyos nyugati szellő mozgatja a hajam, gyengéden cirógatja az arcom. Sötét van már, a Hold mindent bevilágít, mint egy óriási ezüsttükör, ami a ragyogó csillagok fényét veti vissza rám és a farkasra. Már otthonosan érzem magam ebben a közegben, a mindennapos telefonálgatás a városból jelenti az igazi kínszenvedést. Mellettünk pattog a tűz, tücskök halk szólama hallatszik, az aláfestést pedig az alattunk elterülő csordogáló, kristályvizű patak adja, a Märből pedig mindent betöltő éjszakai akácillat tódul a selyemfüvű mezőre, ami egyszerűen bódít.

2013. június 1., szombat

(10) Amelia és a vadász {3. fejezet}

Végre sikerült nagyjából időben összehoznom egy fejezetet, ami bár nem lett túl terjedelmes, de talán nem is baj :) Igyekszem szombatonként, max vasárnap feltenni az új fejezeteket, kidolgozni egy rendszert, de sajnos ez az írásnál nem egy olyan egyszerű dolog, mert néha megy, néha nem. De most ment! :D Remélem tetszeni fog ez is, ahogy észrevettem, eddig ennek van a legnagyobb sikere, több a látogató, amióta ezt is felteszem és ennek nagyon örülök, ennek örömére csatolok pár rajzot a két főszereplőről :) 


A kifejezetten jól sikerült Emilia Quinn 

És az értékelhetetlenül rosszul sikerült Matthew
Amint lesz jobb, esküszöm felrakom, mert ezek borzalmasak :D


De nem húzom tovább az időt, harmadik fejezet! Jó szórakozást! :)




3.







            Úgy lógok két fa között, mintha holmi függőágy lennék, már csak az kéne, hogy a hasamra fészkeljen egy mókuscsalád. De mégis mi ez? Mi fog velem most történni? Ha ez egy csapda és nem a falu lakói állították, akkor… nekem végem. Nem tudom, melyik a jobb megoldás, nyugodtan, mozdulatlanul kivárni a segítséget, vagy kapálózni, sikítani, ahogy a torkomon kifér, hogy esetleg eloldódjanak a kötelékek, azonban ennek megvan a veszélye. A pók is ezen az elven lel táplálékra.